Vidáman telt a múlt héten a 8-10 évesek rajzos, alkotó, kreatív tábora a Veresegyház Fő útjának mentén épült házikóban. Ha Fő út, talán sokan azt kérdezik magukban, hogy egy autók zajától hangos helyen hogyan lehet nyugodtan alkotni? Pedig lehet! Mert amikor a zöldre festett fa kapun bementünk, mintha nemcsak a “küszöböt” léptük volna át, hanem az éveket is…, sokat…., visszafelé. Belecsöppentünk a múltba, az autók zaja megszűnt, egy csöndes, nagymamáink, dédszüleink korát idéző hangulatos parasztporta várta öt napra a tábor résztvevőit. Ebbe a nyugalomba a gyerekek örökmozgó lábacskái behozták a modern kor nyüzsgő világát, a porta pedig belopta békés nyugalmát a gyerekek folyton pörgő mindennapjaiba. Egy igazán kellemes szimbiózis alakult ki.
A két nagyon különböző világ gyorsan összebarátkozott, akárcsak a gyerekek egymással. Megkezdődött az alkotó munka. Sokat rajzoltunk, játszottunk a színekkel, hol nappalt, hol éjszakát varázsoltunk az előttünk heverő, unalmasan üres, fehér, sárga vagy épp fekete papírra. Folyt a festék, lapunkon felgyulladtak a város esti fényei. Azonban az éj leple alatt történt valami szokatlan. Úgy tűnt, hogy valamelyik rajzolt ház ablakából valaki huncutul kiszórta a sót, mert a képek tele lettek vele. De nem bosszankodtunk emiatt, a só kifejezetten jót tett a festett esti égboltnak.
Vajon ki csintalankodott így? Csak nem az ufó esőcseppek? Történt ugyanis, hogy a nagy melegben a magunk hűsítésére esőt és ufó esőcseppeket próbáltunk varázsolni festékkel, ecsettel. Ezekkel az esőcseppekkel mesénk szereplői vidáman ugráltak pocsolyáról pocsolyára, járták a várost egészen addig, mígnem beesteledett. A gyerekek nyugovóra tértek, ám hogy az ufó esőcseppek szoktak-e aludni, azt nem tudom. Úgy gondolom, a sok új élménytől ők inkább besózottabbak voltak a kelleténél.
Egyébként az esővarázslás elég jól sikerült, mert csütörtökre mint valami óriási űrhajó érkeztek meg a sötét felhők, s takarták el a Napot. Az ufó esőcseppek lelkesen landoltak a porta udvarán. Ennek akkor már nem annyira örültünk, úgyhogy gyorsan elkezdtünk pasztellkrétával naplementét maszatolni… örömünkre péntekre a Nap nem lement, hanem ismét fölkelt!
A meleg és a víz hatására ki is virultunk rendesen, virágok nőttek mindenfelé, sárga, piros, kék szirmú növénykék bújtak elő a kis művészek ecsetnyomaiból, apró ujjaik pedig agyagrózsát formáztak ügyesen.
Persze azért nemcsak alkotással teltek napjaink. Ellátogattunk a közeli lovardába, ahol a táborlakók lóra pattantak, vagy épp íjjal célba lőttek.
Kilátogattunk egy izgalmas játszótérre, ahol a gyerekek csúsztak, lengtek, pörögtek, siklottak…. szóval jól megmozgatták az “ülő munkában”, vagyis az alkotás közben elgémberedett végtagjaikat.
Batikoltunk pólókat, úgyhogy ha lila – türkiz pólós gyermeket láttok az utcán, ő biztos egykor táborlakó volt a Kék Bajuszban.
Utolsó nap munkára fogtuk a kis művészeket addig csöndesen figyelő kemencét, s megsütöttük benne saját kenyérlángosunkat. Míg a lányok a konyhai munkában sürgölődtek, addig a fiúk kicsit harcosabb vizekre eveztek.
Délután még megmutattuk ki mit tud, volt balett, modern tánc, ének, vetélkedtünk egyet, erőt próbáltunk, fagyiztunk, buborékot fújtunk….
Gyorsan eltelt a hét. Ma ismét csöndes a parasztporta, a gyerekek újra a nyüzsgő világ életét élik.
Kedves Táborlakók!
Remélem, hogy sok élményt vittetek haza magatokkal. Bízom benne, hogy Veletek és rajzaitokkal hamarosan találkozhatunk! A ház és a Kék Bajusz rajzkör és alkotóműhely mindig tárt kapukkal és sok szeretettel vár!
Nagyon szép, tartalmas és vidám nyarat kívánok!